Rizses-spenótos rakott eledel

Az utóbbi időben nagyon sok finomságot rögtönöztem, és most már bánom, hogy nem jegyeztem le. De ezt most lejegyzem, már csak azért is, mert Zsolt többször is jó hangosan megköszönte. Én pedig túlcsordultam a hálától, hogy ilyen finomságokat ad nekünk Föld anyánk.

Megfőztem a spenótot sós vízben. Leszűrtem, hozzátettem egy kis medvehagymát és metélőhagymát, fél fej fokhagymát, összeturmixoltam. Enyhén sós vízben megfőztem a rizset, kb egy csupornyit, zöld curryben (szerintem a sárga is pont olyan finom, de most ez akadt elsőre a kezembe). Egy tepsiben megpirítottam egy-egy marék nyers tökmagot és napraforgómagot, amikor a rizs kész lett, úgy, hogy épp csak egy pici leve maradt, belekevertem a magokat. Kiprézliztem egy lábast, az alját megraktam burduf túró karikákkal, rátettem a rizset, rá vágtam pár szelet vajat, aztán ráöntöttem a spenótot. A spenótra öntöttem egy kis olívaolajat és lefödtem karikára vágott burduffal. Felvertem négy tojást, tettem hozzá kis, házitejről leszedett tejfölt, az egészet ráöntöttem a rakott ételre, rászórtam fél marék petrezselyemzöldet, megszórtam prézlivel, sütöttem a lerben kb 2o percig közepes fokon.

Figyelem, nem lehet leállni!

aki az urát szereti, rossz szakácsné nem lehet

Szeretek főzni, főleg a családomra. Mondjuk, elég könnyű esetek, ők is legtöbbször szeretik a főztömet. Ha a barátaink nálunk esznek, szokták dicsérni, főleg a leveseimet, zöldséges ételeimet. Előrebocsájtom, nem vagyok egy naaaaagy szakácsnő, nem ismerek húszmillió receptet és konyhatitkot, nem vagyok a konyhák királynője, nem ismerem minden étel összetevőjét, szóval, olyan közepes konyhatündér vagyok, másfél szárnnyal.

De szeretek főzni. Leginkább azt, amit én szeretek. És hát én nagyjából vegetáriánusnak születtem. Már gyerekkoromban is csak muszájból ettem meg a húst. Manapság is nagyon ritkán, és van, hogy olyankor jól is esik. Ha nem esik jól, nem eszem. Szóval így vagyok én zöldségszakács, biza.

S egyik nap azt mondtam ennek az én uramnak, hogy ha egy asszony igazán szereti az urát, akkor jól főz. No, mondta, csak éppen ezt meg ne írd. Miért? kérdeztem. Azért, mert nagyon sokan nem főznek jól, s lesz nagy felháborodás. Pedig megírom, mert ez úgy van. Először is, jól főz, mert szeretve főz. Mert amikor főz, akkor nem magára gondol, arra, hogy már megint itt vesztegeti hülyeségekkel az idejét a konyhában, ő, a lyukasharisnyás, retkes sarkú, ahelyett, hogy kultiválná magát kívül-belül, nem, ilyesmi nem fordul meg a fejében (egyébként igen, csak nem főzés közben), nem szórja bele az egómagvakat, hogy megkeserítse, elíztelenítse az ételt. Hanem örül a sok finomságnak, annak a pompának, amivel a zöldségek, a különféle ételek elkápráztatnak.

Látom a facebookon, hogy minél férfibbnak érzi magát egy férfi, annál nagyobb szalonnájú, kolbászú disznóvágásos képeket tesz ki az oldalára, főleg karácsony táján. Nos, hogy lehet egy ilyen férfit jól szeretni? És mi az, hogy jól szeretni? Ha megfőzőm neki a jó zsíros lében úszó kocsonyát? Néha igen. De hosszú távon finoman át lehet szoktatni a férfit. Azért írom így, mert azt látom, hogy a nők sokkal inkább hajlanak a kevesebb hús használata felé, mint a férfiak. A sok hústól a férfi előbb-utóbb jól megbetegszik. Legyen bár olyan erős gyomrú és fizikumú, mint egy bika, úgyis megbetegszik. Köszvényt kap. Ez a legkevesebb. Vagy szívinfarktust. Még sok minden egyebet is kaphat, de ez most nem jut eszembe. El lehet hinteni ezeket az információkat. No nem szeretkezés közben (az is csak mítosz, hogy szeretkezés közben érdemes puhítani a férfit, szeretkezés közben nem puhítani kell, hanem keményíteni, s utána békén hagyni, pont), hanem néha, amikor csak úgy könnyedén csicseregtek az ételekről. És valahogy úgy főzni, hogy legyen is hús, meg nem is. Ha nem kap húst, akkor édességet fog kérni. Nem szabad egyből megvonni tőle a tortát, de ha egyre ritkábban van a házban édesség, és ott, ahol egyébként az szokott állni toronyban, annak a helyén meg pergelt magok, gyümölcsök állnak, ezekhez fog hozzányúlni, amikor csak úgy nassolna.

Hihetetlennek tűnik? Pedig én ismerek pár családot, ahol ez a csoda megtörtént. Olyat is, ahol amiatt, mert valaki a családban megbetegedett és lassan mindannyian áttértek a szalmapityiről és a sültről egy nagyon egészséges életmódra, még a kávéról is leszokva, de olyat is, akiknél egyszerűen csak hatott az egyik fél a másikra, vagy csak a szeretet...?

Mai ebédünk a buggyantott tojásleves és a tegnapi, hideg túróspuliszka mellé, párolt zöldségek (vöröshagyma, fokhagyma, murok, brokkoli, petrezselyem, cékla, zellergyökér) petrezselyemzöldes, olívás és házitejfölös mártással.

tavaszi lencselecsó

szeretem a lencsét, mert sokféleképpen meg lehet főzni, és mindig finom. olyannyira, hogy nem nagyon lehet elrontani. és most kiültem a verandára, mert olyan idő van, hogy még a karót nyeltek is beleszeretnek a macskázó hátgerincekbe. hát akkor én hogyne szeretnék bele a napba, a fénybe, az olvadó hóba, a hóvirágba, a csepegő ereszbe, a szélben lipinkázó színes ágyneműkbe, pironkodó homlokomba, újjászülető mindenbe.

nos, a lencse, mint a fuszulyka is, alapétel. aki nem hiszi, járjon utána. csak sajnos túl fenszik vagyunk ahhoz, hogy ezt együnk. lencse, borsó, fuszulyka, száraz hüvelyesek. szinte mindenre jók, mindenhez kellenének.

na de lássuk, hogy lett a lencséből lecsó? hát úgy, hogy megdinszteltem másfél hagymát, bele egy petrezselyemgyökeret, egy fél paprikát, aztán, amikor jól összerottyant, bele három jó nagy, apróra vágott murkot, aztán amikor ez is jól megdinsztelődött, belezsupp a tegnap estétől ázott fél csomag lencsét. hagytam jól megfőni, aztán fél fej, apróra vágott fokhagymát, pár szem szemes borsót és kb egy deci paradicsomlevet adtam hozzá. amikor ez is jól összefőtt, hozzáadtam a sót és a másik fej, apróra vágott fokhagymát. kicsi rityerotty után bele a két evőkanál lisztből, kicsi pirospaprikából és bő két deci tejből kevert löttyöt, lefödtem, és otthagytam, hogy érjen össze a maga meleg csendességében. és várom, hogy érkezzék a tojás, a kenyér, a gyermek, az apa. hogy legyen öröm az asztal körül, finomkodjék a köldökünkből sugárzó, szétáradó nap, s a szívekben a békesség :)

bonápp!

felnőtt deszert lertelen napokra (amikor a Facebookon mindenki süt)

ritkán kívánom meg az édességet, de amikor igen, akkor nagyon. és vasárnap egy ilyen nagyon nap volt. bosszankodtam, hogy nincs lerem, de, szerencsére, van még némi eszem. így a sütnivalómmal deszertet készítettem.

elgondolkodtam, mi van itthon, amivel lehetne kezdeni valamit. egy doboz mascarpone krém, dió, margarin, ilyenek.

és akkor kimentem a konyhába, s hideg leheletem mögött megkezdődött a csiribú, csiribá.

kb. 4-5 evőkanálnyi cukrot megpergeltem, összepergeltem vele egy maroknyi apróra vágott diót, beleöntöttem egy vagy két csomag vaníliacukrot, már nem emlékszem, mennyit. belereszeltem két almát, az egészből lett egy jó nagy ragacsos masszakupi. néztem, én nem ilyen kakast akartam. belevágtam olyan 4 evőkanálnyi margarint, el is olvadt, de én még mindig nem ilyen cipőtalpat akartam. feláldoztam a házban fellelhető két deci tejet, ez már hasonlított valami pudingféléhez. és akkor belekotyvasztottam a sajtkrémet és két kis csomag sanovita kekszet.

no, ez már az lett, amit meg lehetett fogni és enni, bár ránézésre eléggé gusztustalan. mivel erős ízek kavarodtak össze, sejtettem, hogy Márkus sajnos nem fogja szeretni, és nem is. de én annál inkább. sőt, másnapra lett igazán jó, amikor a karamelizált dió megpuhult.

na, sok bátorságot kívánok mindenkinek és ler nélkül is boldogságos orális örömöket :D

aztabefinom rakott tök

és mondja a szomszédasszony, amikor tejért megyek, ahogy illik, hogy mi finomat főz, s mint mindig, általában felsorolja az egész hetet, inspiráljuk egymást, egymás szájában a nyálcsorgást.

és most megkaptam, végre, a Polcz Alaine szakácskönyvet. ismeri Editke Polcz Alaine-t? nagyon termékeny írónő....shja
hogy ragyog a szeme, miközben elnéz valahová, a háztető felé. s amint ott libegél valahol a háztető és a messzeség között az írónő szelleme, megtudom, hogy a szomszédasszony régi vágya volt megszerezni Polcz Alaine szakácskönyvét, mert az olyan. tudod. olyan más. nem is egyszerű szakácsköny, hanem életkönyv. ahogy kell. amilyennek lennie kell egy szakácskönyvnek. mert nem arról szól, hogy miből főzni, ha bőség van, hanem arról, hogy miből főzni még akkor is, ha nincs miből, mert főzni akkor is kell. és a szomszédasszony rakott tököt fog készíteni. az írónő receptje szerint.

s nehogy már én lemaradjak, vagy ott, a talpig csorgó megkívánásommal, pár nap múlva, vagyis ma, megkészítettem a rakott tököt. az eredeti recepthez képest, amit én már szájrúl szájra kaptam, annyi különbséggel, hogy az enyimben szója is van, és juhsajt és telemia.

nos, kb fél csupornyi aprócska szóját sós vízben megfőztem, amikor már majdnem kész volt, hozzáadtam a kockákra vágott tököt (egy tököt). a lábast kiprézliztem, beleöntöttem a szójás tököt, rávágtam egy jó szelet sajtot és egy jó szelet telemiát, rákarikáztam három főtt tojást, tetejére tejfölt, házitejről, jó bő tejjel. ja, és közibe margarint. tetejibe halványan prézlit. és gáttálimonáttá.

jó étvágyakat, betoppanó szomszédokat, vendégeket, jöjjenek hozzátok az emberek ajándéknak, ahogy Márkus magyarázta el a vendégvárás-járás művészetét.

(egyébként ma, amikor a nővéremtől kapott eperlekvárt egyedül akarta enni, én pedig nem akartam hagyni, bőszen rámkiáltott: én vagyok a te ajándékod és egyedül eszem :)))

legyünk egymás ajándékai és ne együnk egyedül, együnk együtt :)

kétperces epertorta

no, nem két perc alatt lesz meg, hanem két perc alatt fogyott el Márkus előrehozott szülinapján. Márkus kapta az első szeletet, azzal, mint valami zsákmánnyal, elvonult a szoba sarkába, és még nem is sikerült mindenkinek adni, amikor már jött a következő szeletért :)

a tésztája egyszerű piskótatorta. 5 tojásfehérjét felvertem, bele egy csomag vaníliacukrot, 5 evőkanál vizet, aztán 30 deka cukrot, a tojássárgákat, 20 deka lisztet, egy csomag sütőport felfuttattam egy kis ecettel. ennyi. szépre sült, amikor kész lett, kihűlt, kettévágtam, a beléből elég sokat kiszedtem, felét Márkus be is gyúrta.

gondolkodtam, milyen krémmel töltsem. aztán fogtam egy csomag vaníliapudingot, egy-két evőkanál cukrot, és megfőztem egy csupornyi higított eperszörppel, elég csúnya lett, és kicsit olyan rántottás ragacsok lettek bele. gyorsan belesuvasztottam egy sima joghurtot, elkavartam.

közben Ágiauni pucolta a fél kiló epret. a szebb szemeket kiválogattuk a tetejére. a többit villával összetörtem, hozzáadtam a krémnek titulált valamihez és irtó finom lett.

a föző tejszín, amit a boltban úgy tukmáltak ránk, hogy felverődik, visszaigazolta sejtésem, hogy nem. így aztán a fentebb említett kukta elrohant feketecsokit venni bevonatnak. de végül hazajött egy tejszínes spray-jel. én addig a kis cukorral összekutyult főzőtejszín felét rálocsoltam a torta tésztájára, aztán a beléből kioperált és Márkus által nem megdézsmált darabokat beleaprítottam a krémbe, s ezzel töltöttem a tortát. a végén rányomtam a tejszínhabot, az eperszemekből kiraktam egy hármast, amit lehetett M betűnek is nézni, de az alján nyitva hagyott szívnek is :)

aztán be a hűtőbe 2-3 órára

nos, ennyi volt, finom volt, két perc alatt elfogyott.

tárulj, szézám

A héten Tőkés Tekla inspirált, ezért neki ajánlom ezt a bejegyzést. És Lindának is, a kapros mártásért, köszönet.

Nos, kibeleztem két cukkinit. Lefektettem őket szép sorjában egy tepsibe. Összevágtam egy hagymát, másfél paradicsomot, egy paprikát, bele egy edénybe. Hozzáadtam két evőkanályi túrót, két tojást, két evőkanál szézámlisztet, egy pici Macalik féle fűszert, sót, borsot, olívaoljat. Jól összekevertem, megtöltöttem a cukkinit, megszórtam szézámmaggal. Amikor már majdnem kész volt, meglocsoltam egy kis szézámolajjal.

A kapros mártást pedig úgy készítettem, ahogy Linda említette, csak vaj helyett margarinnal. Két evőkanál margarint felolvasztottam, tettem bele kis lisztet, megpirítottam, még egy pici olajat is, aztán felöntöttem tejjel, ja, és én vágtam bele épp egy pici telemeát is. Egy jó köteg kaprot adtam hozzá, apróra vágva, persze.

Jó éteket és vágyakat ;)